Ruxandra Cesereanu: Angelus, ford. Karácsonyi Noémi
A kolozsvári Ruxandra Cesereanu egy verses- és egy rövidprózakötet után idén regénnyel jelentkezik a magyar könyvpiacon, és ezzel bővíti az elmúlt években igencsak népszerű román szórakoztató irodalom remekeinek sorát. És valóban, nagy igény mutatkozik a könnyed nyelvezetű, olvasmányos, és főként igényes humorral szórakoztató prózára, amelyben keleti szomszédaink nagyon is otthonosan mozognak. Cesereanu ezzel a könyvével a Filip Florian, Daniel Bănulescu, Dan Lungu, Florin Lăzărescu vagy éppen Bogdan Suceavă neveivel fémjelzett társasághoz csatlakozik immáron idehaza is.
Adódik az eddig még nem tárgyalt kérdés: mégis miben áll a kortárs román irodalom nemzetközi sikere? A választ feltehetően a keleti blokk társadalmainak az a harminc éves közös tapasztalata adja, hogy képtelenek vagyunk felvenni a „nyugati világ” ritmusát, a régió országai sok szempontból a 20. században ragadtak, ez a helyzet pedig frusztrációt okoz, ami a mindennapjaink részévé válik. Ennek feldolgozására számos eredményes művészeti kísérlet ismert. Ilyen a román újrealista mozgalom is, amely a film területén a kétezres évek közepétől szinte évről évre képes díjazottakat felmutatni a jelentős nemzetközi fesztiválokon, és ezzel párhuzamosan fejlődött ki az irányzat a román prózában is. És habár az említett társadalmi problémáról a hiperrealista ábrázolástechnikán keresztül érvényesen lehet diskurzust folytatni, a terhelt és általában nehezen befogadható stílus miatt természetszerűnek tűnik, hogy viszonylag rövid időn belül ennek az alternatívája is megképződött. Ez a megszólalásmód lényegében minden szempont szerint ellenpontja az újrealizmusnak, és a román kritika előszeretettel használja rá a mágikus realizmus definícióját – az egyébként is problémás kategóriát kétségtelenül bőven kitágítva. Ezek a szövegek a társadalomkritikai funkciójukat iróniával, szarkazmussal, cinizmussal, a humor eszközeivel látják el, görbe tükröt állítanak, így az egyes jelenségekre való rámutatást minden esetben feloldás követi, ami természetszerűen könnyebben befogadhatóvá teszi a művet, ezzel pedig szélesebb hozzáférhetőséget is lehetővé tesz. Feltétlenül igaz, hogy a hangvétel ezekben a regényekben könnyeddé válik, az elbeszélés és a történet közötti távolság megnő, a narrátor előtérbe helyezi magát, magára mesélőként, krónikásként tekint, sziporkázik, gyakran a szóbeli elbeszélés mintáit követi, megszólítja az olvasót, és egyéb metanarratív eljárásokkal él. A történet szintjén sokszor valóban megjelenik egy a valóságostól eltérő, fantasztikus réteg, amely tovább erősíti a szövegek mágikus realizmushoz való viszonyát, tehát az efféle értelmezés semmiképpen sem elvetendő.
Az Angelus esetén a fülszöveget jegyző Marius Conkan is megnyitja ezt az értelmezési lehetőséget már azzal, hogy A Mester és Margaritára adott posztmodern válaszként olvassa a könyvet (bár a másik felvetését, a Tarkovszkij-párhuzamot én személy szerint zsákutcának érzem). Ahogy a nemzetközi kritika Bulgakovot a mágikus realizmus előfutárának tekinti, a román irodalomban Ştefan Bănulescut, a magyarul is olvasható A Milliomos könyve szerzőjét szokás így érteni. Míg e regény helyszíne Metopolis városa, az Angelusé Metropolisz – a hasonlóság aligha véletlen egybeesés, és számos egyéb releváns összevetési lehetőség kínálkozna egy összehasonlító vizsgálat számára.
A nem túl távoli jövőben három ismeretlen lény száll le a valaha fényesen tündöklő, de a történet jelenére már széthullott birodalom egykori fővárosába. Kilétükkel kapcsolatban a lakosság nem jut információhoz, azok ugyanis nem beszélnek. Bár szárnyaik nincsenek, és az öltözékük se az általánosan elvárthoz igazodó, mivel nem esznek, és italt is csak illendőségből fogadnak el, a többség angyalként tekint rájuk, és ehhez méltó bánásmódban is részesülnek. Az emberek érdeklődése természetesen óriási, rég nem látott izgalom lesz úrrá a városon, emiatt a városvezetésre háruló nyomás is ennek megfelelő, és döntésképtelenségük is erre vezethető vissza. Előbb karanténba zárják az idegeneket, majd különböző szakbizottságok előtti meghallgatások sora veszi kezdetét telis-tele szórakoztató helyzetekkel, amelyekben a nagynevű tudósok, orvosok, filozófusok és ilyen-olyan szakemberek végső soron a teljes ötlettelenségükről tesznek tanúbizonyságot a tekintetben, hogy miféle szerzetek is volnának a vendégek. Bár a szerzői szándék ezzel kapcsolatban kizárható (az eredeti román nyelvű mű 2010-es), az elmúlt két évben megélt járványügyi és -kezelési tapasztalataink sajátos pikantériát adnak a regényben történtek értelmezéséhez és átéléséhez. A Belügyminisztérium érdeklődésének a középpontjában az áll, hogy vajon nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek-e a jövevények, terroristák vagy földönkívüliek-e, a nyelvész feladata, hogy megfejtse vagy feltalálja az angyalok nyelvét, hátha így szóra lehetne őket bírni, a matematikusokból és fizikusokból álló vizsgálóbizottság az angyalok érkezéséből levezeti a fekete és fehér lyukak összekapcsolhatóságát, létrehozva ezekből a csodálatos angyalfejlesztő szürke lyukakat. És miután az egyházi klérus apraja-nagyja is mozgásba lendült, természetesen a már százéves pátriárkának is állást kell foglalnia valamilyen módon a kérdésben. Különleges kreativitására az efféle mondatokból következtethetünk: „Az égi kinyilatkoztatás így szól: az angyal Istenhez hasonló, az, ami”. „Aztán tudvalevő, hogy szárnyaik is vannak, amik tulajdonképpen lábak”. „Az is köztudott, hogy aranyozottak, ezüstözöttek vagy rézzel bevontak; vagy, hogy hogy rubin-, topáz, és smaragdszínűek: de ennek nagyon bonyolult a magyarázata, úgyhogy inkább későbbre hagyom”. Főtanácsadói, Mindenttudó és Mindentértő, a Szent Haza legkomolyabb teológusai, akiknek a remek eszmefuttatásai már-már Settembrini úr és Naphta beszélgetéseihez mérhetők, például ekképpen: „Mi is az angyalok élete, és mi lehet a haláluk? Isten tűz, tehát az angyalok is a tűz lényei, éppen ezért, amikor megérintik az embereket, ez az eggyéolvadó tűz által megy végbe. Efféle dolgokat csak a Megismerés Fiai foghatnak fel, mert a Szaturnusz, Jupiter, Mars, Vénusz, Nap és Hold univerzális magjai megáldották őket a láthatón túli értelemmel. Ami a rézpallosukat és a belőlük áradó aranyló sugarat illeti, ez nagyrészt Merkúrhoz tartozik.” És bár a történet szempontjából a legfontosabb, hogy maga Pontifex Maximus főméltósága küld három bíborost Metropoliszba, hogy a rendkívüli ügy végére járjanak. Természetesen nem csak a keresztény világot rázta meg az idegenek érkezése. A muzulmánok és a zsidók is útnak eresztik fürkészeiket, sőt mindenféle híresztelések terjengenek a hinduk nyugtalankodásáról is, de Árnyvadász, az alteritás filozófusa is a városba érkezik. Az elnök és a pátriárka irányadó nagybeszéde után az ellenzék legnagyobb pártjának, a Nacionalista Párt elnökének, El Lider Maximónak a szónoklata sem maradhat el. A Napsugár sugárúti luxuslakásában hatalmas, fehér bőrfotelében francia konyakot kortyolgatva tervezgeti a szövegét, amelyet majd a saját csatornáján, a Hős Haza TV-ben (azaz Háhátévében) ad elő kitűnő éleslátással és ékes retorikával. Ízelítőképpen egy részlet: „Ébernek kell lennünk! A Katonaság és a Nemzetbiztonság csupa szem, a Kormány és az Elnökség úgyszintén. Azért, hogy Anyaföldünk megmeneküljön és a Nemzet Teste felvirágozzon! […] A korrupt népámítók pedig, akik a tudatlanokat elbolondító szónoklatokat tartanak, figyeljenek jobban a szavaikra és tegyenek lakatot a szájukra: inkább legyen néma, mint ostoba és hazug.” A kezdeti izgalmak lezárásaként a kormány pompás lakomát szervez, ahova hivatalos minden eddigi szereplő, hogy a mustárszínű osztrigával, tarisznya- és garnélarákkal, langusztákkal és grillezett polippal megrakott asztalok felett a legjobb pezsgőkkel a kézben könnyedén felülemelkedhessenek a hétköznapi ellenségeskedéseken és az elementáris nézetkülönbségeken – ezzel is görbe tükröt állítva napjaink kelet-európai politikai elitjének.
Azonban nemcsak az ország vezetőit és az értelmiségi réteget hozzák lázba a történtek, ugyanúgy a városon kívül eső Nyársas Csehó vendégei is az angyalokról diskurálnak a kezdeti időkben például így: „…vágott közbe a Második Részeges: de mihez kezdenél, ha ha egyszer mégiscsak megjelenne előtted valahol a forgatagban, vagy akár épp itt, a kocsmában egy angyal? […] Én beléjük kötnék, vágta rá beismerően az Első Részeges. Például így: felpattannék a hátára, hogy cipeljen egy darabig, elvégre azért angyal, hogy segítsen a bajba jutott emberen. Szó sincs róla, ugrott fel a Negyedik Részeges, majd bővebben kifejtette a mondandóját” (60.).
A legtöbben persze főként az üzleti lehetőséget próbálják megfogni abból, ami történik. Egy reklámszakember, a helyi játék- és a csokoládégyár tulajdonosa, a cirkusz igazgatója (Signore Metrocirkusz), Nagybácsi, Metropolisz legismertebb parfümőre, aki kis híján elkészíti az évezred parfümjét, amit magától értetődően Les trois anges-nak nevezne el – ők mind a terméket látják az angyalokban, és személyes történetük tablószerűen egy-egy fejezetét képezi a regénynek. Az Agynak, a MetropolCIN filmgyár fejének a váratlan események hatására beindul a fantáziája, elkezdi tervezni az angyalok történetét bemutató sorozatot, az Angeliádát, és mivel az egész estét végigfüvezi, elképesztő pszichedelikus élményekben lesz része.
De az égiek természetesen nem csak a Földlakók érdeklődését keltik fel, hanem az alvilág uráét is. A mindvégig Veuve Cliquot francia pezsgőt kortyolgató Főördög és az Ördögfiókák élete is új, átmeneti irányt vesz, az utóbbiak különös feladatot kapnak, hogy ezzel is az olvasót szórakoztassák.
Mindenközben kiderül, hogy Isten alszik, ez sok aktuális történést megmagyaráz, egy fejezetben a teremtéstörténet egy újraértelmezett leírását olvashatja az érdeklődő, míg elérkezik a regény második, rövidebb részéhez, amely az eddigi portrészerű szerkesztésmód helyett sokkal egységesebben mutatja be az angyalok szabadon engedését követő napokat, amely egészen más irányba fordítja a történetet. Főszereplőink Metropolisz peremvidékén kötnek ki a Nyársas Csehó környékén, az itt élők pedig magukat kiváltságosnak titulálva kikiáltják a terület autonómiáját, a fővárostól mindinkább függetlenedni próbálnak, ami újabb vicces eredményeket szül.
Karácsonyi Noémi fordítása kitűnő. Tűpontos, és stilisztikailag is helytáll. Olvasmányos, lendületes prózát készít ezúttal románból, ugyanazon a színvonalon, amelyet németből a Herta Müller-fordításával megszoktunk.
Ruxandra Cesereanu: Angelus, ford. Karácsonyi Noémi, Budapest, Napkút, 2021.
Hozzászólások